Hungarian Karoli

káptalan  1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  28  29  30  31  32  33  34  35  36  37  38  39  40  41  42

Jób

1:1 Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő.

1:2 Születék pedig néki hét fia és három leánya.

1:3 És vala az ő marhája: hétezer juh, háromezer teve és ötszáz igabarom és ötszáz szamár; cselédje is igen sok vala, és ez a férfiú nagyobb vala keletnek minden fiánál.

1:4 Eljártak vala pedig az ő fiai [egymáshoz] és vendégséget szerzének otthon, kiki a maga napján. Elküldtek és meghívták vala az ő három hugokat is, hogy együtt egyenek és igyanak velök.

1:5 Mikor pedig a vendégség napjai sorra lejártak vala, elkülde értök Jób és megszentelé őket, és jóreggel felserkene és áldozik vala égőáldozattal mindnyájuk száma szerint; mert ezt mondja vala Jób: Hátha vétkeztek az én fiaim és gonoszt gondoltak az Isten ellen az ő szivökben! Így cselekedik vala Jób minden napon.

1:6 Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök.

1:7 És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak és monda: Körülkerültem és át meg át jártam a földet.

1:8 És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és bűngyűlölő.

1:9 Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent?

1:10 Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, a mije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön.

1:11 De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, a mi az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?!

1:12 Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, a mije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyujtsd ki kezedet. És kiméne a Sátán az Úr elől.

1:13 Lőn pedig egy napon, hogy az ő fiai és leányai esznek és bort isznak vala az ő elsőszülött bátyjoknak házában.

1:14 És követ jöve Jóbhoz, és monda: Az ökrök szántanak, a szamarak pedig mellettök legelésznek vala.

1:15 De a Sabeusok rajtok ütének és elhajták azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.

1:16 Még szól vala ez, mikor jöve egy másik, és monda: Istennek tüze esék le az égből, és megégeté a juhokat és a szolgákat, és megemészté őket. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.

1:17 Még ez is szól vala, mikor jöve egy másik, és monda: A Káldeusok három csapatot alkotának és ráütének a tevékre, és elhajták azokat; a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg, csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.

1:18 Még ez is szól vala, mikor jöve egy másik, és monda: A te fiaid és leányaid esznek és bort isznak vala az ő elsőszülött bátyjoknak házában;

1:19 És ímé nagy szél támada a puszta felől, megrendíté a ház négy szegeletét, és rászakada az a gyermekekre és meghalának. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.

1:20 Akkor felkele Jób, megszaggatá köntösét, megberetválá a fejét, és a földre esék és leborula.

1:21 És monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda, vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!

1:22 Mindezekben nem vétkezék Jób, és Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék.

 Jób

2:1 Lőn pedig, hogy egy napon eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt. Eljöve a Sátán is közöttök, hogy udvaroljon az Úr előtt.

2:2 És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Körülkerültem és át meg átjártam a földet.

2:3 Monda pedig az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs a földön olyan, mint ő; feddhetetlen, igaz, istenfélő, bűngyűlölő. Még erősen áll a ő feddhetetlenségében, noha ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt.

2:4 És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Bőrt bőrért; de mindent a mije van, odaad az ember az életéért.

2:5 Azért bocsásd ki csak a te kezedet, és verd meg őt csontjában és testében: avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?

2:6 Monda pedig az Úr a Sátánnak: Ímé kezedbe van ő, csak életét kiméld.

2:7 És kiméne a Sátán az Úr elől, és megveré Jóbot undok fekélylyel talpától fogva a feje tetejéig.

2:8 És vőn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu közepett.

2:9 Monda pedig ő néki az ő felesége: Erősen állasz-é még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg az Istent, és halj meg!

2:10 Ő pedig monda néki: Úgy szólsz, mint szól egy a bolondok közül. Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el? Mindezekben sem vétkezék Jób az ő ajkaival.

2:11 Mikor pedig meghallá Jóbnak három barátja mind ezt a nyomorúságot, a mely esett vala rajta: eljöve mindenik az ő lakó helyéből: a témáni Elifáz, a sukhi Bildád és a naamai Czófár; és elvégezék, hogy együtt mennek be, hogy bánkódjanak vele és vigasztalják őt.

2:12 És a mint ráveték szemöket távolról, nem ismerék meg őt, és fenhangon zokognak vala; azután pedig megszaggatá kiki a maga köntösét, és port hintének fejökre ég felé.

2:13 És ülének vele hét napon és hét éjszakán a földön, és nem szóla egyetlen egy szót egyik sem, mert látják vala, hogy igen nagy az ő fájdalma.

 Jób

3:1 Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.

3:2 És szóla Jób, és monda:

3:3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

3:4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

3:5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; [a] felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

3:6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

3:7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

3:8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

3:9 Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

3:10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.

3:11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

3:12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!

3:13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -

3:14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.

3:15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

3:16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

3:17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

3:18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

3:19 Kicsiny és nagy ott [egyenlő,] és a szolga az ő urától szabad.

3:20 Mért is ad [Isten] a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?

3:21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

3:22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

3:23 A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

3:24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

3:25 Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.

3:26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.

 Jób

4:1 És felele a témáni Elifáz, és monda:

4:2 Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?

4:3 Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;

4:4 A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;

4:5 Most, hogy rád jött [a sor], zokon veszed; hogy téged ért [a baj,] elrettensz!

4:6 Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?

4:7 Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?

4:8 A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.

4:9 Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.

4:10 Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.

4:11 Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.

4:12 Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.

4:13 Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.

4:14 Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.

4:15 Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.

4:16 Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és [ilyen] szót hallék:

4:17 Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?

4:18 Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:

4:19 Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!

4:20 Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.

4:21 Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?

 Jób

5:1 Kiálts csak! Van-é, a ki felelne néked? A szentek közül melyikhez fordulsz?

5:2 Mert a bolondot boszúság öli meg, az együgyűt pedig buzgóság veszti el.

5:3 Láttam, hogy egy bolond gyökerezni kezdett, de nagy hamar megátkoztam szép hajlékát.

5:4 Fiai messze estek a szabadulástól: a kapuban megrontatnak, mert nincs, a ki kimentse őket.

5:5 A mit learatnak néki, az éhező eszi meg, a töviskerítésből is elviszi azt, kincseiket tőrvetők nyelik el.

5:6 Mert nem porból támad a veszedelem s nem földből sarjad a nyomorúság!

5:7 Hanem nyomorúságra születik az ember, a mint felfelé szállnak a parázs szikrái.

5:8 Azért én a Mindenhatóhoz folyamodnám, az Istenre bíznám ügyemet.

5:9 A ki nagy, végére mehetetlen dolgokat művel, és csudákat, a miknek száma nincsen.

5:10 A ki esőt ad a földnek színére, és a mezőkre vizet bocsát.

5:11 Hogy az alázatosokat felmagasztalja, és a gyászolókat szabadulással vidámítsa.

5:12 A ki semmivé teszi a csalárdok gondolatait, hogy szándékukat kezeik véghez ne vihessék.

5:13 A ki megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban, és a hamisak tanácsát hiábavalóvá teszi.

5:14 Nappal sötétségre bukkannak, és délben is tapogatva járnak, mint éjszaka.

5:15 A ki megszabadítja a fegyvertől, az ő szájoktól, és az erősnek kezéből a szegényt;

5:16 Hogy legyen reménysége a szegénynek, és a hamisság befogja az ő száját.

5:17 Ímé, boldog ember az, a kit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad!

5:18 Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.

5:19 Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.

5:20 Az éhínségben megment téged a haláltól, és a háborúban a fegyveres kezektől.

5:21 A nyelvek ostora elől rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik.

5:22 A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz.

5:23 Mert a mezőn való kövekkel is frigyed lesz, és a mezei vad is békességben lesz veled.

5:24 Majd megtudod, hogy békességben lesz a te sátorod, s ha megvizsgálod a te hajlékodat, nem találsz benne hiányt.

5:25 Majd megtudod, hogy a te magod megszaporodik, és a te sarjadékod, mint a mezőn a fű.

5:26 Érett korban térsz a koporsóba, a mint a maga idején takaríttatik be a learatott gabona.

5:27 Ímé ezt kutattuk mi ki, így van ez. Hallgass erre, jegyezd meg magadnak.

 Jób

6:1 Jób pedig felele, és monda:

6:2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!

6:3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.

6:4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.

6:5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?

6:6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?

6:7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!

6:8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;

6:9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!

6:10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.

6:11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!

6:12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?

6:13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!

6:14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.

6:15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.

6:16 A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;

6:17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.

6:18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.

6:19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.

6:20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.

6:21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.

6:22 Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?

6:23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?

6:24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.

6:25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?

6:26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!

6:27 Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!

6:28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?

6:29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.

6:30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?

 Jób

7:1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

7:2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:

7:3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

7:4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.

7:5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.

7:6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.

7:7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

7:8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!

7:9 A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jő fel [többé].

7:10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.

7:11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.

7:12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?

7:13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

7:14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

7:15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

7:16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.

7:17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

7:18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.

7:19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?

7:20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

7:21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.

 Jób

8:1 Akkor felele a sukhi Bildád, és monda:

8:2 Meddig szólasz még efféléket, és lesz a te szádnak beszéde sebes szél?

8:3 Elforgatja-é Isten az ítéletet, avagy a Mindenható elforgatja-é az igazságot?

8:4 Ha a te fiaid vétkeztek ellene, úgy az ő gonoszságuk miatt vetette el őket.

8:5 De ha te az Istent buzgón keresed, és a Mindenhatóhoz [bocsánatért] könyörögsz;

8:6 Ha tiszta és becsületes vagy, akkor legott felserken éretted, és békességessé teszi a te igazságodnak hajlékát.

8:7 És ha előbbi állapotod szegényes volt, ez utáni állapotod boldog lesz nagyon.

8:8 Mert kérdezd meg csak az azelőtti nemzedéket, és készülj csak fel az ő atyáikról való tudakozódásra!

8:9 Mert mi csak tegnapiak vagyunk és semmit nem tudunk, mert a mi napjaink csak árnyék e földön.

8:10 Nem tanítanak-é meg azok téged? Nem mondják-é meg néked, és nem beszélik-é meg szívök szerint néked?!

8:11 Felnövekedik-é a káka mocsár nélkül, felnyúlik-é a sás víz nélkül?

8:12 Még gyenge korában, ha fel nem szakasztják is, minden fűnél elébb elszárad.

8:13 Ilyenek az ösvényeik mindazoknak, a kik Istenről elfeledkeznek, és a képmutatónak reménysége [is ]elvész.

8:14 Mivel szétfoszol bizakodása, és bizodalma olyan lesz, mint a pókháló.

8:15 Házára támaszkodik, és nem áll meg; kapaszkodik belé, és nem marad meg.

8:16 Bő nedvességű ez a napfényen [is,] és ágazata túlnő a kertjén.

8:17 Gyökerei átfonódnak a kőhalmon; átfúródnak a szikla-rétegen.

8:18 Ámha kiirtják helyéről, megtagadja ez őt: Nem láttalak!

8:19 Ímé ez az ő pályájának öröme! És más hajt ki a porból.

8:20 Ímé az Isten nem veti meg az ártatlant, de a gonoszoknak sem ád előmenetelt.

8:21 Még betölti szádat nevetéssel, és ajakidat vigassággal.

8:22 Gyűlölőid szégyenbe öltöznek, és a gonoszok sátora megsemmisül.

 Jób

9:1 Felele pedig Jób, és monda:

9:2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?

9:3 Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.

9:4 Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?

9:5 A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában.

9:6 A ki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.

9:7 A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.

9:8 A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.

9:9 A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.

9:10 A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.

9:11 Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre.

9:12 Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?

9:13 Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.

9:14 Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?

9:15 A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélő birámhoz.

9:16 Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;

9:17 A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.

9:18 Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól.

9:19 Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot?

9:20 Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet.

9:21 Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, útálom az életemet.

9:22 Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt!

9:23 Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását.

9:24 A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az ő biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő?

9:25 Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.

9:26 Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű.

9:27 Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:

9:28 Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek engem.

9:29 Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?

9:30 Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:

9:31 Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.

9:32 Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk.

9:33 Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettőnk között!

9:34 Venné csak el rólam az ő veszszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem:

9:35 Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal!

 Jób

10:1 Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.

10:2 Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!

10:3 Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?

10:4 Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?

10:5 Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?

10:6 Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.

10:7 Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!

10:8 Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!

10:9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?

10:10 Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?

10:11 Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.

10:12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.

10:13 De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:

10:14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.

10:15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!

10:16 Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.

10:17 Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.

10:18 Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!

10:19 Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!

10:20 Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,

10:21 Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;

10:22 Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.

 Jób

11:1 Felele a Naamából való Czófár, és monda:

11:2 A sok beszédre ne legyen-é felelet? Avagy a csácsogó embernek legyen-é igaza?

11:3 Fecsegéseid elnémítják az embereket, és csúfolódol is és ne legyen, a ki megszégyenítsen?!

11:4 Azt mondod: Értelmes az én beszédem, tiszta vagyok a te szemeid előtt.

11:5 De vajha szólalna meg maga az Isten, és nyitná meg ajkait te ellened!

11:6 És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bűneidből.

11:7 Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é?

11:8 Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?

11:9 Hosszabb annak mértéke a földnél, és szélesebb a tengernél.

11:10 Ha megtapos, elzár és ítéletet tart: ki akadályozhatja meg?

11:11 Mert ő jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem figyelmez is arra!

11:12 És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is.

11:13 Ha te a te szívedet felkészítenéd, és kezedet felé terjesztenéd;

11:14 Ha a hamisságot, a mely a te kezedben van, távol tartanád magadtól, és nem lakoznék a te hajlékodban gonoszság;

11:15 Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erős lennél és nem félnél;

11:16 Sőt a nyomorúságról is elfelejtkeznél, és mint lefutott vizekről, úgy emlékeznél arról.

11:17 Ragyogóbban kelne időd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is olyan lenne, mint a [kora] reggel.

11:18 Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál.

11:19 Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, sőt sokan hizelegnének néked.

11:20 De a gonoszok szemei elepednek, menedékök eltünik előlök, és reménységök: a lélek kilehellése!

 Jób

12:1 Felele erre Jób, és monda:

12:2 Bizonyára ti magatok vagytok a nép, és veletek kihal a bölcseség!

12:3 Nékem is van annyi eszem, mint néktek, és nem vagyok alábbvaló nálatok, és ki ne tudna ilyenféléket?

12:4 Kikaczagják a saját barátai azt, mint engem, a ki Istenhez kiált és meghallgatja őt. Kikaczagják az igazat, az ártatlant!

12:5 A szerencsétlen megvetni való, gondolja, a ki boldog; ez vár azokra, a kiknek lábok roskadoz.

12:6 A kóborlók sátrai csendesek és bátorságban vannak, a kik ingerlik az Istent, és a ki kezében hordja Istenét.

12:7 Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked.

12:8 Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked.

12:9 Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?

12:10 A kinek kezében van minden élő állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke.

12:11 Nemde nem a fül próbálja-é meg a szót, és az íny kóstolja meg az ételt?

12:12 A vén emberekben van-é a bölcseség, és az értelem a hosszú életben-é?

12:13 Ő nála van a bölcseség és hatalom, övé a tanács és az értelem.

12:14 Ímé, a mit leront, nem épül föl az; ha valakire rázárja [az ajtót,] nem nyílik föl az.

12:15 Ímé, ha a vizeket elfogja, kiszáradnak; ha kibocsátja őket, felforgatják a földet.

12:16 Ő nála van az erő és okosság; övé az eltévelyedett és a ki tévelygésre visz.

12:17 A tanácsadókat fogságra viszi, és a birákat megbolondítja.

12:18 A királyok bilincseit feloldja, és övet köt derekukra.

12:19 A papokat fogságra viszi, és a hatalmasokat megbuktatja.

12:20 Az ékesen szólótól eltávolítja a beszédet és a vénektől elveszi a tanácsot.

12:21 Szégyent zúdít az előkelőkre, és a hatalmasok övét megtágítja.

12:22 Feltárja a sötétségből a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza.

12:23 Nemzeteket növel fel, azután elveszíti őket; nemzeteket terjeszt ki messzire, azután elűzi őket.

12:24 Elveszi eszöket a föld népe vezetőinek, és úttalan pusztában bujdostatja őket.

12:25 És világtalan setétben tapogatóznak, és tántorognak, mint a részeg.

 Jób

13:1 Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette.

13:2 A mint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok.

13:3 Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten előtt kivánom védeni ügyemet.

13:4 Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok.

13:5 Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcseségtekre lenne.

13:6 Halljátok meg, kérlek, az én feddőzésemet, és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire.

13:7 Az Isten kedvéért szóltok-é hamisságot, és ő érette szóltok-é csalárdságot?

13:8 Az ő személyére néztek-é, ha Isten mellett tusakodtok?

13:9 Jó lesz-é az, ha egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-é őt, a mint megcsalható az ember?

13:10 Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók.

13:11 Az ő fensége nem rettent-é meg titeket, a tőle való félelem nem száll-é rátok?

13:12 A ti emlékezéseitek hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak.

13:13 Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi essék is rajtam.

13:14 Miért szaggatnám fogaimmal testemet, és miért szorítanám markomba lelkemet?

13:15 Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni előtte!

13:16 Sőt az lesz nékem segítségül, hogy képmutató nem juthat elébe.

13:17 Hallgassátok meg figyelmetesen az én beszédemet, vegyétek füleitekbe az én mondásomat.

13:18 Ímé, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.

13:19 Ki az, a ki perelhetne velem? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimulnék.

13:20 Csak kettőt ne cselekedj velem, szined elől akkor nem rejtőzöm el.

13:21 Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem.

13:22 Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj.

13:23 Mennyi bűnöm és vétkem van nékem? Gonoszságomat és vétkemet add tudtomra!

13:24 Mért rejted el arczodat, és tartasz engemet ellenségedül?

13:25 A letépett falevelet rettegteted-é, és a száraz pozdorját üldözöd-é?

13:26 Hogy ily [sok] keserűséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!

13:27 Hogy békóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábomnak nyomait?

13:28 Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt.

 Jób

14:1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.

14:2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

14:3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?

14:4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.

14:5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

14:6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

14:7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

14:8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

14:9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

14:10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?

14:11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

14:12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.

14:13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!

14:14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

14:15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

14:16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!

14:17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.

14:18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;

14:19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

14:20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.

14:21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.

14:22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.

 Jób

15:1 Majd felele a Témánból való Elifáz és monda:

15:2 Vajjon a bölcs felelhet-é [ilyen] szeles tudománynyal, és megtöltheti-é a hasát keleti széllel?

15:3 Vetekedvén oly beszéddel, a mely nem használ, és oly szavakkal, a melyekkel semmit sem segít.

15:4 Te már semmivé akarod tenni az [Isten] félelmét is; és megkevesbíted az Isten előtt való buzgólkodást is!

15:5 Mert gonoszságod oktatja a te szádat, és a csalárdok nyelvét választottad.

15:6 A te szád kárhoztat téged, nem én, és a te ajakaid bizonyítanak ellened.

15:7 Te születtél-é az első embernek; elébb formáltattál-é, mint a halmok?

15:8 Az Isten tanácsában hallgatóztál-é, és a bölcseséget magadhoz ragadtad-é?

15:9 Mit tudsz te, a mit mi nem tudunk, és mit értesz olyat, a mi nálunk nem volna meg?

15:10 Ősz is, agg is van közöttünk, jóval idősebb a te atyádnál.

15:11 Csekélységek-é előtted Istennek vigasztalásai, és a beszéd, a mely szeliden bánt veled?

15:12 Merre ragadt téged a szíved, és merre pillantottak a te szemeid?

15:13 Hogy Isten ellen fordítod a te haragodat, és ilyen szavakat eresztesz ki a szádon?

15:14 Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, a ki asszonytól születik?

15:15 Ímé, még az ő szenteiben sem bízok, az egek sem tiszták az ő szemében:

15:16 Mennyivel kevésbbé az útálatos és a megromlott ember, a ki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet?!

15:17 Elmondom néked, hallgass rám, és a mint láttam, úgy beszélem el;

15:18 A mit a bölcsek is hirdettek, és nem titkoltak el, mint atyáiktól valót;

15:19 A kiknek egyedül adatott vala a föld, és közöttük idegen nem megy vala.

15:20 Az istentelen kínozza önmagát egész életében, és az erőszakoskodó előtt is rejtve van az ő esztendeinek száma.

15:21 A félelem hangja [cseng] az ő füleiben; a békesség [ide]jén tör rá a pusztító!

15:22 Nem hiszi, hogy kijut a sötétségből, mert kard hegyére van ő kiszemelve.

15:23 Kenyér után futkos, hogy hol volna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja.

15:24 Háborgatják őt a nyomorúság és rettegés; leverik őt, mint valami háborúra felkészült király.

15:25 Mert az Isten ellen nyujtotta ki kezét, és erősködött a Mindenható ellen;

15:26 [Kinyujtott] nyakkal rohant ellene, domború pajzsainak fellege alatt.

15:27 Mivel befedezte az arczát kövérséggel, és hájat borított tomporára;

15:28 És lakozott elrombolt városokban; lakatlan házakban, a melyek dűlőfélben vannak:

15:29 Meg nem gazdagodik, vagyona meg nem marad, jószága nem lepi el a földet.

15:30 Nem menekül meg a setétségtől, sarjadékát láng perzseli el, és szájának lehelletétől pusztul el.

15:31 Ne higyjen a hívságnak, a ki megcsalatott, mert hívság lészen annak jutalma.

15:32 Nem idejében telik el [élete,] és az ága ki nem virágzik.

15:33 Lehullatja, mint a szőlővessző az ő egresét, elhányja, mint az olajfa az ő virágát.

15:34 Mert a képmutató házanépe meddő, és tűz emészti meg az ajándékból való sátrakat.

15:35 Nyomorúságot fogan, álnokságot szül, és az ő méhök csalárdságot érlel.

 Jób

16:1 Felele pedig Jób, és monda:

16:2 Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!

16:3 Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy [így] felelsz?

16:4 Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;

16:5 Erősíthetnélek titeket [csak] a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené [fájdalmatokat.]

16:6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?

16:7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.

16:8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.

16:9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.

16:10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.

16:11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.

16:12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.

16:13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.

16:14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.

16:15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.

16:16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;]

16:17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.

16:18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!

16:19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!

16:20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,

16:21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.

16:22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. [ (Jób 16:23) Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír. ]

 Jób

17:1 Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.

17:2 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet?

17:3 Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.

17:4 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.

17:5 Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.

17:6 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.

17:7 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.

17:8 Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.

17:9 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.

17:10 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.

17:11 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.

17:12 Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.

17:13 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.

17:14 Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?

17:15 Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.

17:16  

 Jób

18:1 Felele pedig a sukhi Bildád, és monda:

18:2 Mikor akartok a beszédnek véget vetni? Értsétek meg [a dolgot], azután szóljunk.

18:3 Miért állíttatunk barmoknak, és miért vagyunk tisztátalanok a ti szemeitekben?

18:4 Te éretted, a ki szaggatja lelkét haragjában, vajjon elhagyattatik-é a föld, és felszakasztatik-é a kőszikla helyéről?

18:5 Sőt inkább a gonoszok világa kialuszik, és nem fénylik az ő tüzöknek szikrája.

18:6 A világosság elsötétedik az ő sátorában, szövétneke kialszik felette.

18:7 Erős léptei aprókká lesznek, saját tanácsa rontja meg őt.

18:8 Mert lábaival hálóba bonyolódik, és ó-verem felett jár.

18:9 A sarka tőrbe akad, és kelepcze fogja meg őt.

18:10 Hurok rejtetett el a földbe ellene, és zsineg az ő [szokott] ösvényén.

18:11 Mindenfelől félelmek rettentik őt, és üldözik őt léptennyomon.

18:12 Éhség emészti fel az ő erejét, és nyomorúság leselkedik oldala mellett.

18:13 Megemészti testének izmait, megemészti izmait a halál zsengéje.

18:14 Eltünik sátorából az ő bátorsága, és a félelmek királyához folyamodik ő.

18:15 Az lakik sátorában, a ki nem az övé, és hajlékára kénkövet szórnak.

18:16 Alant elszáradnak gyökerei, és felülről levágatik az ága.

18:17 Emlékezete elvész a földről, még az utczákon sem marad fel a neve.

18:18 A világosságról a sötétségbe taszítják, a föld kerekségéről elüldözik őt.

18:19 Sem fia, sem unokája nem lesz az ő népében, és semmi maradéka az ő tanyáján.

18:20 Az ő pusztulásától megborzadnak, a kik következnek és rettegés fogja el a most élő embereket.

18:21 Ilyenek az álnok embernek hajlékai, és ilyen annak lakóhelye, a ki nem tiszteli Istent.

 Jób

19:1 Felele pedig Jób, és monda:

19:2 Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?

19:3 Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erősködtök ellenem?

19:4 Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul.

19:5 Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddődni az én gyalázatom felett?

19:6 Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az ő hálójával ő vett engem körül.

19:7 Ímé, kiáltozom az erőszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.

19:8 Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.

19:9 Tisztességemből kivetkőztetett, és fejemnek koronáját elvevé.

19:10 Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé.

19:11 Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel.

19:12 Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak.

19:13 Atyámfiait távol űzé mellőlem, barátaim egészen elidegenedtek tőlem.

19:14 Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeznek rólam.

19:15 Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem előttök.

19:16 Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki.

19:17 Lehelletem idegenné lett házastársam előtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai előtt.

19:18 Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.

19:19 Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak.

19:20 Bőrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.

19:21 Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem!

19:22 Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?

19:23 Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének!

19:24 Vasvesszővel és ónnal örökre kősziklába metszetnének!

19:25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.

19:26 És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.

19:27 A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;

19:28 Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk őt üldözni! [látva,] hogy a dolog gyökere én bennem rejlik.

19:29 Féljetek a fegyvertől, mert a fegyver a bűnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!

 Jób

20:1 Felele pedig a Naamából való Czófár, és monda:

20:2 Mindamellett az én gondolataim feleletre kényszerítenek engem, és e miatt nagy az izgatottság bennem.

20:3 Hallom gyalázatos dorgáltatásomat, de az én értelmes lelkem megfelel majd értem.

20:4 Tudod-é azt, hogy eleitől fogva, mióta az embert e földre helyheztette,

20:5 Az istentelenek vígassága rövid ideig tartó, és a képmutató öröme egy szempillantásig való?

20:6 Ha szinte az égig érne is az ő magassága, és a felleget érné is a fejével:

20:7 Mint az emésztete, úgy vész el örökre, és a kik látták, azt mondják: Hol van ő?

20:8 Mint az álom, úgy elrepül és nem találják őt; eltünik, mint az éjjeli látomás.

20:9 A szem, a mely rá ragyogott, nem [látja] többé, és az ő helye sem törődik már vele.

20:10 Fiai a szegények kedvében járnak, és kezei visszaadják az ő rablott vagyonát.

20:11 Csontjai, ha megtelnek is ifjú erővel, de vele együtt roskad az a porba.

20:12 Ha édes az ő szájában a gonoszság, és elrejti azt az ő nyelve alá;

20:13 És kedvez annak és ki nem veti azt, hanem ott tartogatja ínyei között:

20:14 Az ő étke elváltozik az ő gyomrában, vipera mérgévé lesz a belében.

20:15 Gazdagságot nyelt el, de kihányja azt, az ő hasából kiűzi azt az Isten.

20:16 A viperának mérgét szopta és a siklónak fulánkja öli meg őt,

20:17 [Hogy] ne lássa a folyóvizeket, a tejjel és mézzel folyó patakokat.

20:18 A mit [másoktól] szerzett, vissza kell adnia, nem nyelheti el, ép így az ő cserébe kapott vagyonát is, hogy ne örvendezhessen annak.

20:19 Mert megrontotta és ott hagyta a szegényeket, házat rabolt, de nem építi meg azt.

20:20 Mivel gyomra nem tudott betelni, nem is mentheti meg semmi drágaságát.

20:21 Az ő falánksága elől semmi sem maradt meg, azért nem lesz tartós az ő jóléte.

20:22 Mikor teljes az ő bősége, akkor is szükséget lát, és mindenféle nyomorúság támad reá.

20:23 Mikor meg akarja tölteni a hasát, reá bocsátja haragjának tüzét, és azt önti rá étele gyanánt.

20:24 Mikor vasból csinált fegyver elől fut, aczélból csinált íj veri át.

20:25 Kihúzza és az kijön a testéből és kivillan az epéjéből; rettegés támad felette.

20:26 Mindenféle titkos sötétség van az ő vagyonán; fúvás nélkül való tűz emészti meg őt; elpusztíttatik az is, a mi sátrában megmaradt.

20:27 Megjelentik álnokságát az egek, és a föld ellene támad.

20:28 Házának jövedelme eltünik, szétfoly az az ő haragjának napján.

20:29 Ez a gonosz ember fizetése Istentől, és az ő beszédének jutalma a Mindenhatótól.

 Jób

21:1 Felele pedig Jób, és monda:

21:2 Jól hallgassátok meg az én beszédemet, és legyen ez a ti vigasztalástok [helyett.]

21:3 Szenvedjetek el engem, a míg szólok, azután gúnyoljátok ki beszédemet.

21:4 Avagy én embernek panaszolkodom-é? Miért ne volna hát keserű a lelkem?

21:5 Tekintsetek reám és álmélkodjatok el, és tegyétek kezeteket szátokra.

21:6 Ha visszaemlékezem, mindjárt felháborodom, és reszketés fogja el testemet.

21:7 Mi az oka, hogy a gonoszok élnek, vénséget érnek, sőt még meg is gyarapodnak?

21:8 Az ő magvok előttök nő fel ő velök, és az ő sarjadékuk szemeik előtt.

21:9 Házok békességes a félelemtől, és az Isten vesszeje nincsen ő rajtok.

21:10 Bikája folyat és nem terméketlen, tehene megellik és el nem vetél.

21:11 Kieresztik, mint nyájat, kisdedeiket, és ugrándoznak az ő magzataik.

21:12 Dobot és hárfát ragadnak, és örvendeznek a síp zengésének.

21:13 Jóllétben töltik el napjaikat, és egy pillanat alatt szállnak alá a sírba;

21:14 Noha azt mondják Istennek: Távozzál el tőlünk, mert a te utaidnak tudásában nem gyönyörködünk!

21:15 Micsoda a Mindenható, hogy tiszteljük őt, és mit nyerünk vele, ha esedezünk előtte?

21:16 Mindazáltal az ő javok nincsen hatalmukban, azért a gonoszok tanácsa távol legyen tőlem!

21:17 Hányszor aluszik el a gonoszok szövétneke, és jő rájok az ő veszedelmök! [Hányszor] osztogatja részöket haragjában.

21:18 Olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél előtt, és mint a polyva, a melyet forgószél ragad el.

21:19 Isten az ő fiai számára tartja fenn annak büntetését. Megfizet néki, hogy megérzi majd.

21:20 Maga látja meg a maga veszedelmét, és a Mindenható haragjából iszik.

21:21 Mert mi gondja van néki házanépére halála után, ha az ő hónapjainak száma letelt?!

21:22 Ki taníthatja Istent bölcseségre, hisz ő ítéli meg a magasságban levőket is!

21:23 Ez meghal az ő teljes boldogságában, egészen megelégedetten és nyugodtan;

21:24 Fejőedényei tejjel vannak tele, csontjainak velője nedvességtől árad.

21:25 Amaz elkeseredett lélekkel hal meg, mert nem élhetett a jóval.

21:26 Együtt feküsznek a porban, és féreg lepi őket.

21:27 Ímé, jól tudom a ti gondolatitokat és a hamisságokat, a melyekkel méltatlankodtok ellenem;

21:28 Mert ezt mondjátok: Hol van ama főembernek háza, hol van a gonoszok lakozásának sátora?

21:29 Avagy nem kérdeztétek-é meg azokat, a kik [sokat] utaznak és jeleiket nem ismeritek-é?

21:30 Bizony a veszedelemnek napján elrejtetik a gonosz, a haragnak napján kiszabadul.

21:31 Kicsoda veti szemére az ő útját, és a mit cselekedett, kicsoda fizet meg néki azért?

21:32 Még ha a sírba vitetik is ki, a sírdomb felett is él.

21:33 Édesek lesznek néki a sírnak hantjai, és maga után vonsz minden embert, a mint számtalanok [mentek el] előtte.

21:34 Hogyan vigasztalnátok hát engem hiábavalósággal? Feleselésetek igazságtalanság marad.

 Jób

22:1 Felele pedig a Témánból való Elifáz, és monda:

22:2 Az Istennek használ-é az ember? Sőt önmagának használ az okos!

22:3 Gyönyörűségére van-é az a Mindenhatónak, ha te igaz vagy; avagy nyereség-é, hogy feddhetetlenül jársz?

22:4 A te [isteni] félelmedért fedd-é téged, és [azért] perel-é veled?

22:5 Avagy nem sok-é a te gonoszságod, és nem véghetetlen-é a te hamisságod?

22:6 Hiszen zálogot vettél a te atyádfiától méltatlanul, és a szegényeket mezítelenekké tetted.

22:7 Az eltikkadtnak vizet sem adtál inni, és az éhezőtől megtagadtad a kenyeret.

22:8 A ki hatalmas volt, azé vala az ország, és a ki nagytekintélyű volt, az lakik vala rajta.

22:9 Az özvegyeket üres kézzel bocsátottad el, és az árváknak karjai eltörettek.

22:10 Azért vett körül téged a veszedelem, és rettegtet téged hirtelen való rettegés;

22:11 Avagy a setétség, hogy ne láthass, és a vizek árja, a mely elborít!

22:12 Hát nem olyan magas-é Isten, mint az egek? És lásd, a csillagok is ott fent mily igen magasak!

22:13 És mégis azt mondod: Mit tud az Isten; megítélheti-é, a mi a homály mögött van?

22:14 Sűrű felhők leplezik el őt és nem lát, és az ég körületén jár.

22:15 Az ősvilág ösvényét követed-é, a melyen az álnok emberek jártak;

22:16 A kik időnap előtt ragadtattak el, és alapjokat elmosta a víz?!

22:17 A kik azt mondják vala Istennek: Távozzál el tőlünk! És mit cselekedék velök a Mindenható?

22:18 Ő pedig megtöltötte házaikat jóval. De az istentelenek tanácsa távol legyen tőlem.

22:19 Látják ezt az igazak és örülnek rajta, az ártatlan pedig csúfolja őket:

22:20 Valósággal kigyomláltatott a mi ellenségünk, és az ő maradékjokat tűz emészti meg!

22:21 Bízd csak azért magadat ő reá és légy békességben: ezekből jó származik reád.

22:22 Végy csak oktatást az ő szájából, és vésd szívedbe az ő beszédeit!

22:23 Ha megtérsz a Mindenhatóhoz, megépíttetel, [és] az álnokságot távol űzöd a te sátorodtól.

22:24 Vesd a porba a nemes érczet, és a patakok kavicsába az ofiri aranyat:

22:25 És akkor a Mindenható lesz a te nemes érczed és a te ragyogó ezüstöd.

22:26 Bizony akkor a Mindenhatóban gyönyörködöl, és a te arczodat Istenhez emeled.

22:27 Hozzá könyörögsz és meghallgat téged, és lefizeted fogadásaidat.

22:28 Mihelyt valamit elgondolsz, sikerül az néked, és a te utaidon világosság fénylik.

22:29 Hogyha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja.

22:30 Megszabadítja a nem ártatlant is, és pedig a te kezeidnek tisztaságáért szabadul meg az.

 Jób

23:1 Felele pedig Jób, és monda:

23:2 Még most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom.

23:3 Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig.

23:4 Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő erősségekkel.

23:5 Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám.

23:6 Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!

23:7 Ott egy igaz perelne ő vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre!

23:8 Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugot felé és nem veszem őt észre.

23:9 Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik és nem láthatom.

23:10 De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.

23:11 Lábam az ő nyomdokát követte; utát megőriztem és nem hajoltam el.

23:12 Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.

23:13 Ő azonban [megmarad] egy mellett. Kicsoda téríthetné el őt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi.

23:14 Bizony végbe viszi, a mi felőlem elrendeltetett, és ilyen még sok van ő nála.

23:15 Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle.

23:16 Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.

23:17 Miért is nem pusztultam el e sötétség előtt, vagy miért nem takarta el előlem e homályt?!

 Jób

24:1 Miért is nem titkolja el a Mindenható az ő [büntetésének] idejét, és miért is nem látják meg az őt ismerők az ő [ítéletének] napjait?!

24:2 A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.

24:3 Az árvák szamarát elhajtják, [és] az özvegynek ökrét zálogba viszik.

24:4 Lelökik az útról a szegényeket, [és] a föld nyomorultjai együtt lappanganak.

24:5 Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára.

24:6 A mezőn a más vetését aratják, és a gonosznak szőlőjét szedik.

24:7 Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk.

24:8 A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.

24:9 Elszakítják az emlőtől az árvát, és a szegényen levőt zálogba viszik.

24:10 Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét.

24:11 Az ő kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak.

24:12 A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törődik e méltatlansággal.

24:13 Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein.

24:14 Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.

24:15 A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.

24:16 Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot.

24:17 Sőt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.

24:18 Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szőlőkbe vivő útra.

24:19 Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek.

24:20 Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa,

24:21 A ki megrontotta a meddőt, a ki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett.

24:22 De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez.

24:23 Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira.

24:24 Magasra emelkednek, egy kevés idő és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász.

24:25 Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?

 Jób

25:1 Felele pedig a Sukhból való Bildád, és monda:

25:2 Hatalom és fenség az övé, a ki békességet szerez az ő magasságaiban.

25:3 Van-é száma az ő sereginek, és kire nem kél fel az ő világossága?

25:4 Hogy-hogy lehetne igaz a halandó Isten előtt, hogyan lehetne tiszta, a ki asszonytól született?

25:5 Nézd a holdat, az sem ragyogó, még a csillagok sem tiszták az ő szemei előtt.

25:6 Mennyivel kevésbé a halandó, a ki féreg, és az embernek fia, a ki hernyó.

 Jób

26:1 Jób pedig felele, és monda:

26:2 Bezzeg jól segítettél a tehetetlenen, meggyámolítottad az erőtelen kart!

26:3 Bezzeg jó tanácsot adtál a tudatlannak, és sok értelmet tanusítottál!

26:4 Kivel beszélgettél, és kinek a lelke jött ki belőled?

26:5 A halottak is megremegnek [tőle;] a vizek alatt levők és azok lakói is.

26:6 Az alvilág mezítelen előtte, és eltakaratlan a holtak országa.

26:7 Ő terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé.

26:8 Ő köti össze felhőibe a vizeket úgy, hogy a felhő alattok meg nem hasad.

26:9 Ő rejti el királyi székének színét, felhőjét fölibe terítvén.

26:10 Ő szab határt a víz színe fölé - a világosságnak és setétségnek elvégződéséig.

26:11 Az egek oszlopai megrendülnek, és düledeznek fenyegetéseitől.

26:12 Erejével felriasztja a tengert, és bölcseségével megtöri Ráhábot.

26:13 Lehelletével megékesíti az eget, keze átdöfi a futó kígyót.

26:14 Ímé, ezek az ő útainak részei, de mily kicsiny rész az, a mit meghallunk abból! Ám az ő hatalmának mennydörgését ki érthetné meg?

 Jób

27:1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:

27:2 Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,

27:3 Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;

27:4 Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!

27:5 Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.

27:6 Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.

27:7 Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.

27:8 Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?

27:9 Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?

27:10 Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?

27:11 Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.

27:12 Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!

27:13 Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:

27:14 Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak [sokasulnak meg,] és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.

27:15 Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.

27:16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:

27:17 Összeszerezheti [ugyan,] de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.

27:18 Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.

27:19 Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.

27:20 Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.

27:21 Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.

27:22 [Nyilakat] szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.

27:23 Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.

 Jób

28:1 Bizony az ezüstnek bányája van, és helye az aranynak, a hol tisztítják.

28:2 A vasat a földből hozzák elő, a követ pedig érczczé olvasztják.

28:3 Határt vet [az ember] a setétségnek, és átkutatja egészen és végig a homálynak és a halál árnyékának kövét.

28:4 Aknát tör távol a lakóktól: mintha lábukról is megfelejtkeznének, alámerülnek és lebegnek emberektől messze.

28:5 Van föld, a melyből kenyér terem, alant pedig fel van forgatva, mintegy tűz által;

28:6 Köveiben zafir található, göröngyeiben arany van.

28:7 Van ösvény, a melyet nem ismer a sas, sem a sólyom szeme nem látja azt.

28:8 Nem tudják azt büszke vadak, az oroszlán sem lépked azon.

28:9 Ráveti kezét [az ember] a kovakőre, a hegyeket tövükből kiforgatja.

28:10 A sziklákban tárnákat hasít, és minden drága dolgot meglát a szeme.

28:11 Elköti a folyók szivárgását, az elrejtett dolgot pedig világosságra hozza.

28:12 De a bölcseség hol található, és az értelemnek hol van a helye?

28:13 Halandó a hozzá vivő utat nem ismeri, az élők földén az nem található.

28:14 A mélység azt mondja: Nincsen az bennem; a tenger azt mondja: én nálam sincsen.

28:15 Színaranyért meg nem szerezhető, ára ezüsttel meg nem fizethető.

28:16 Nem mérhető össze Ofir aranyával, nem drága onikszszal, sem zafirral.

28:17 Nem ér fel vele az arany és gyémánt, aranyedényekért be nem cserélhető.

28:18 Korall és kristály említni sem való; a bölcseség ára drágább a gyöngyöknél.

28:19 Nem ér fel vele Kúsnak topáza, színaranynyal sem mérhető össze.

28:20 A bölcseség honnan jő tehát, és hol van helye az értelemnek?

28:21 Rejtve van az minden élő szemei előtt, az ég madarai elől is fedve van.

28:22 A pokol és halál azt mondják: [Csak] hírét hallottuk füleinkkel!

28:23 Isten tudja annak útját, ő ismeri annak helyét.

28:24 Mert ő ellát a föld határira, ő lát mindent az ég alatt.

28:25 Mikor a szélnek súlyt szerzett, és a vizeket mértékre vette;

28:26 Mikor az esőnek határt szabott, és mennydörgő villámoknak útat:

28:27 Akkor látta és kijelentette azt, megalapította és meg is vizsgálta azt.

28:28 Az embernek pedig mondá: Ímé az Úrnak félelme: az a bölcseség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás.

 Jób

29:1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:

29:2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!

29:3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, [s] világánál jártam a setétet;

29:4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

29:5 Mikor még a Mindenható velem volt, [és] körültem voltak gyermekeim;

29:6 Mikor lábaimat [édes] tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

29:7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

29:8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek [és ]állottak.

29:9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

29:10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

29:11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.

29:12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

29:13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

29:14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

29:15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

29:16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

29:17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

29:18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

29:19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

29:20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.

29:21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

29:22 Az én szavaim után nem szóltak többet, [s harmatként] hullt []rájok beszédem.

29:23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

29:24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

29:25 [Örömest] választottam útjokat, mint főember ültem [ott;] úgy laktam [ott,] mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.

 Jób

30:1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.

30:2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!

30:3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.

30:4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.

30:5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.

30:6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.

30:7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.

30:8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.

30:9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!

30:10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.

30:11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.

30:12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.

30:13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.

30:14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek [ide].

30:15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.

30:16 Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.

30:17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.

30:18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.

30:19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

30:20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és [csak] nézel reám!

30:21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.

30:22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.

30:23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;

30:24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?

30:25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?

30:26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.

30:27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.

30:28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben [és] kiáltozom.

30:29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.

30:30 Bőröm feketül[ten hámlik le] rólam, és csontom elég a hőség miatt.

30:31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.

 Jób

31:1 Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.

31:2 És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?

31:3 Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?

31:4 Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?

31:5 Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:

31:6 Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!

31:7 Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:

31:8 Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!

31:9 Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:

31:10 Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.

31:11 Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.

31:12 Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná.

31:13 Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:

31:14 Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?

31:15 Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?

31:16 Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;

31:17 És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;

31:18 Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!

31:19 Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;

31:20 Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;

31:21 Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;

31:22 A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!

31:23 Hiszen [úgy] rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!

31:24 Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!

31:25 Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;

31:26 Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,

31:27 És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:

31:28 Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!

31:29 Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;

31:30 (De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)

31:31 Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?

31:32 (A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)

31:33 Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:

31:34 Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék [és] az ajtón sem lépnék ki!

31:35 Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.

31:36 Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!

31:37 Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!

31:38 Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;

31:39 Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:

31:40 Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.

 Jób

32:1 Miután ez a három ember megszünt vala felelni Jóbnak, mivel ő igaz vala önmaga előtt:

32:2 Haragra gerjede Elihu, a Barakeél fia, a ki Búztól való vala, a Rám nemzetségéből. Jób ellen gerjedt föl haragja, mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél.

32:3 De felgerjedt haragja az ő három barátja ellen is, mivelhogy nem találják vala el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot.

32:4 Elihu azonban várakozott a Jóbbal való beszéddel, mert amazok öregebbek valának ő nála.

32:5 De mikor látta Elihu, hogy nincs felelet a három férfiú szájában, akkor gerjede föl az ő haragja.

32:6 És felele a Búztól való Elihu, Barakeél fia, és monda: Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek, azért tartózkodtam és féltem tudatni veletek véleményemet.

32:7 Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcseséget az évek sokasága!

32:8 Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki!

32:9 Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.

32:10 Azt mondom azért: Hallgass reám, hadd tudassam én is véleményemet!

32:11 Ímé, én végig vártam beszédeiteket, figyeltem, a míg okoskodtatok, a míg szavakat keresgéltetek.

32:12 Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikőtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt.

32:13 Ne mondjátok azt: Bölcseségre találtunk, Isten győzheti meg őt és nem ember!

32:14 Mivel én ellenem nem intézett beszédet, nem is a ti beszédeitekkel válaszolok hát néki.

32:15 Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belőlök a szó.

32:16 Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé.

32:17 Hadd feleljek hát én is magamért, hadd tudassam én is véleményemet!

32:18 Mert tele vagyok beszéddel; unszolgat engem a bennem levő lélek.

32:19 Ímé, bensőm olyan, mint az [új] bor, a melynek nyílása nincsen; miként az új tömlők, [csaknem] szétszakad.

32:20 Szólok tehát, hogy levegőhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek.

32:21 Nem leszek személyválogató senki iránt; nem hizelkedem egy embernek sem;

32:22 Mert én hizelkedni nem tudok; könnyen elszólíthatna engem a teremtőm!

 Jób

33:1 No azért halld meg csak Jób az én szavaimat, és vedd füledbe minden beszédemet!

33:2 Ímé, megnyitom már az én szájamat, és a beszéd nyelvem alatt van már.

33:3 Igaz szívből [származnak] beszédeim, tiszta tudományt hirdetnek ajkaim.

33:4 Az Istennek lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehellete adott nékem életet.

33:5 Ha tudsz, czáfolj meg; készülj fel ellenem és állj elő!

33:6 Ímé, én szintúgy Istené vagyok, mint te; sárból formáltattam én is.

33:7 Ímé, a tőlem való félelem meg ne háborítson; kezem nem lészen súlyos rajtad.

33:8 Csak az imént mondtad fülem hallatára, hallottam a beszédnek hangját:

33:9 Tiszta vagyok, fogyatkozás nélkül: mocsoktalan vagyok, bűn nincsen bennem.

33:10 Ímé, vádakat talál ki ellenem, ellenségének tart engem!

33:11 Békóba veti lábaimat, és őrzi minden ösvényemet.

33:12 Ímé, ebben nincsen igazad - azt felelem néked - mert nagyobb az Isten az embernél!

33:13 Miért perelsz vele? Azért, hogy egyetlen beszédedre sem felelt?

33:14 Hiszen szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá!

33:15 Álomban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll az emberre, és mikor ágyasházokban szenderegnek;

33:16 Akkor nyitja meg az emberek fülét, és megpecsételi megintetésökkel.

33:17 Hogy eltérítse az embert a [rossz] cselekedettől, és elrejtse a kevélységet a férfi elől.

33:18 Visszatartja lelkét a romlástól, és életét hogy azt fegyver ne járja át.

33:19 Fájdalommal is bünteti az ő ágyasházában, és csontjainak szüntelen való háborgásával.

33:20 Úgy, hogy az ő ínye undorodik az ételtől, és lelke az ő kedves ételétől.

33:21 Húsa szemlátomást aszik le róla; csontjai, a melyeket látni nem lehetett, kiülnek.

33:22 És lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz.

33:23 Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét;

33:24 És [az Isten] könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam!

33:25 Akkor teste fiatal, erőtől duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait.

33:26 Imádkozik Istenhez és ő kegyelmébe veszi, hogy az ő színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az ő igazságát.

33:27 Az emberek előtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nékem;

33:28 Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi.

33:29 Ímé, mindezt kétszer, háromszor cselekszi Isten az emberrel,

33:30 Hogy megmentse lelkét a sírtól, hogy világoljon az élet világosságával.

33:31 Figyelj Jób, [és] hallgass meg engem; hallgass, hadd szóljak én!

33:32 Ha van mit mondanod, czáfolj meg; szólj, mert igen szeretném a te igazságodat.

33:33 Ha [pedig] nincs, hallgass meg engem, hallgass és megtanítlak téged a bölcseségre!

 Jób

34:1 És szóla Elihu, és monda:

34:2 Halljátok meg bölcsek az én szavaimat, és ti tudósok hajtsátok hozzám füleiteket!

34:3 Mert a fül próbálja meg a szót, mint az íny kóstolja meg az ételt.

34:4 Keressük csak magunk az igazságot, értsük meg magunk között, mi a jó?

34:5 Mert Jób azt mondá: Igaz vagyok, de Isten megtagadja igazságomat.

34:6 Igazságom ellenére kell hazugnak lennem; halálos nyíl [talált] hibám nélkül!

34:7 Melyik ember olyan, mint Jób, a ki iszsza a csúfolást, mint a vizet.

34:8 És egy társaságban forog a gonosztevőkkel, és az istentelen emberekkel jár!

34:9 Mert azt mondja: Nem használ az az embernek, ha Istennel békességben él.

34:10 Azért, ti tudós emberek, hallgassatok meg engem! Távol legyen Istentől a gonoszság, és a Mindenhatótól az álnokság!

34:11 Sőt inkább, a mint cselekszik az ember, úgy fizet néki, és kiki az ő útja szerint találja meg, a mit keres.

34:12 Bizonyára az Isten nem cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot!

34:13 Kicsoda bízta reá a földet és ki rendezte az egész világot?

34:14 Ha csak ő magára volna gondja, lelkét és lehellését magához vonná:

34:15 Elhervadna együtt minden test és az ember visszatérne a porba.

34:16 Ha tehát van eszed, halld meg ezt, [és] a te füledet hajtsd az én beszédeimnek szavára!

34:17 Vajjon, a ki gyűlöli az igazságot, kormányozhat-é? Avagy az ellenállhatatlan igazat kárhoztathatod-é?

34:18 A ki azt mondja a királynak: Te semmirevaló! És a főembereknek: Te gonosztevő!

34:19 A ki nem nézi a fejedelmek személyét és a gazdagot a szegénynek fölibe nem helyezteti; mert mindnyájan az ő kezének munkája.

34:20 Egy pillanat alatt meghalnak; éjfélkor felriadnak a népek és elenyésznek, a hatalmas [is] eltűnik kéz nélkül!

34:21 Mert ő szemmel tartja mindenkinek útját, és minden lépését jól látja.

34:22 Nincs setétség és nincs a halálnak árnyéka, a hova elrejtőzhessék a gonosztevő;

34:23 Mert nem sokáig kell szemmel tartania az embert, hogy az Isten elé kerüljön ítéletre!

34:24 Megrontja a hatalmasokat vizsgálat nélkül, és másokat állít helyökbe.

34:25 Ekképen felismeri cselekedeteiket, és éjjel is ellenök fordul és szétmorzsoltatnak.

34:26 Gonosztevők gyanánt tapodja meg őket olyan helyen, a hol látják.

34:27 A kik azért távoztak el, és azért nem gondoltak egyetlen útjával sem,

34:28 Hogy a szegény kiáltását hozzájok juttatja, és ő a nyomorultak kiáltását meghallja.

34:29 Ha ő nyugalmat ád, ki kárhoztatja őt? Ha elrejti arczát, ki láthatja meg azt? Akár nép elől, akár ember elől egyaránt;

34:30 Hogy képmutató ember ne uralkodjék, és ne legyen tőre a népnek.

34:31 Bizony az Istenhez így való szólani: Elszenvedem, nem leszek rossz többé;

34:32 A mit át nem látok, arra te taníts meg engemet; ha gonoszságot cselekedtem, többet nem teszem!

34:33 Avagy te szerinted fizessen-é [csak azért], mert ezt megveted, [és] hogy te szabd meg és nem én? Nos, mit tudsz? Mondd!

34:34 Az okos emberek azt mondják majd nékem, és a bölcs férfiú, a ki reám hallgat:

34:35 Jób tudatlanul szól, és szavai megfontolás nélkül valók.

34:36 Óh, bárcsak megpróbáltatnék Jób mind végiglen, a miért úgy felel, mint az álnok emberek!

34:37 Mert vétkét gonoszsággal tetézi, csapkod közöttünk, és Isten ellen szószátyárkodik.

 Jób

35:1 Tovább is felele Elihu, és monda:

35:2 Azt gondolod-é igaznak, ha így szólsz: Az én igazságom nagyobb, mint Istené?

35:3 Hogyha ezt mondod: Mi hasznod belőle? Mivel várhatok többet, mintha vétkezném?

35:4 Én megadom rá néked a feleletet, és barátaidnak te veled együtt.

35:5 Tekints az égre és lásd meg; és nézd meg a fellegeket, milyen magasan vannak feletted!

35:6 Hogyha vétkezel, mit tehetsz ellene; ha megsokasítod bűneidet, mit ártasz néki?

35:7 Ha igaz vagy, mit adsz néki, avagy mit kap a te kezedből?

35:8 Az olyan embernek [árt] a te gonoszságod, mint te vagy, és igazságod az ilyen ember fiának [használ.]

35:9 A sok erőszak miatt kiáltoznak; jajgatnak a hatalmasok karja miatt;

35:10 De egy sem mondja: Hol van Isten, az én teremtőm, a ki hálaénekre indít éjszaka;

35:11 A ki többre tanít minket a mezei vadaknál, és bölcsebbekké tesz az ég madarainál?

35:12 Akkor azután kiálthatnak, de ő nem felel a gonoszok kevélysége miatt;

35:13 Mert a hiábavalóságot Isten meg nem hallgatja, a Mindenható arra nem tekint.

35:14 Hátha még azt mondod: Te nem látod őt; az ügy előtte van és te reá vársz!

35:15 Most pedig, mivel nem büntet haragja, és nem figyelmez a nagy álnokságra:

35:16 Azért tátja fel Jób hívságra a száját, [és] szaporítja a szót értelem nélkül.

 Jób

36:1 És folytatá Elihu, és monda:

36:2 Várj még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom.

36:3 Tudásomat messzünnen veszem, és az én teremtőmnek igazat adok.

36:4 Mert az én beszédem bizonyára nem hazugság; tökéletes tudású [ember áll] melletted.

36:5 Ímé, az Isten hatalmas, még sem vet meg semmit; hatalmas az ő lelkének ereje.

36:6 Nem tartja meg a gonosznak életét, de a szegénynek igaz törvényt teszen.

36:7 Nem veszi le az igazról szemeit, sőt a királyok mellé, a trónba ülteti őket örökre, hogy felmagasztaltassanak.

36:8 És ha békókba veretnek, és fogva tartatnak a nyomorúság kötelein:

36:9 Tudtokra adja cselekedetöket, és vétkeiket, hogyha elhatalmaztak [rajtok].

36:10 Megnyitja füleiket a feddőzésnek és megparancsolja, hogy a vétekből megtérjenek:

36:11 Ha engednek és szolgálnak néki, napjaikat jóban végzik el, és az ő esztendeiket gyönyörűségekben.

36:12 Ha pedig nem engednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki.

36:13 De az álnok szívűek haragot táplálnak, nem kiáltanak, mikor megkötözi őket.

36:14 Azért ifjúságukban hal meg az ő lelkök, és életök a paráznákéhoz hasonló.

36:15 A nyomorultat megszabadítja az ő nyomorúságától, és a szorongattatással megnyitja fülöket.

36:16 Téged is kiszabadítana az ínség torkából tág mezőre, a hol nincs szorultság, és asztalod étke kövérséggel lenne rakva;

36:17 De ha gonosz ítélettel vagy tele, úgy utolérnek az ítélet és igazság.

36:18 Csakhogy a harag ne ragadjon téged csúfkodásra, és a nagy váltságdíj se tántorítson el.

36:19 Ad-é valamit a te gazdagságodra? Sem aranyra, sem semmiféle erőfeszítésre!

36:20 Ne kívánjad az éjszakát, a mely népeket mozdít ki helyökből.

36:21 Vigyázz! ne pártolj a bűnhöz, noha azt a nyomorúságnál jobban szereted.

36:22 Ímé, mily fenséges az Isten az ő erejében; kicsoda az, a ki úgy tanítson, mint ő?

36:23 Kicsoda szabta meg az ő útjait, vagy ki mondhatja [azt]: Igazságtalanságot cselekedtél?

36:24 Legyen rá gondod, hogy magasztaljad az ő cselekedetét, a melyről énekelnek az emberek!

36:25 Minden ember azt szemléli; a halandó távolról is látja.

36:26 Ímé, az Isten fenséges, mi nem ismerhetjük őt! esztendeinek száma sem nyomozható ki.

36:27 Hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködéből mint eső cseperegnek alá,

36:28 A melyet a fellegek [özönnel] öntenek, és hullatnak le temérdek emberre.

36:29 De sőt értheti-é valaki a felhő szétoszlását, az ő sátorának zúgását?

36:30 Ímé, szétterjeszti magára az ő világosságát, és ráborítja a tengernek gyökereit.

36:31 Mert ezek által ítéli meg a népeket, ád eledelt bőségesen.

36:32 Kezeit elborítja villámlással, és kirendeli a lázadó ellen.

36:33 Az ő dörgése ad hírt felőle, mint a barom a közeledő viharról. [ (Jób 36:34) Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyéből. ]

 Jób

37:1 Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön!

37:2 Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.

37:3 Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.

37:4 Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.

37:5 Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: [Szakadjatok].

37:6 Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve.

37:7 Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad.

37:8 Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy.

37:9 Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.

37:10 Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma.

37:11 És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.

37:12 Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.

37:13 Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.

37:14 Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma?

37:15 Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, [vagy] a tökéletes tudásnak csudáit [érted-é?]

37:16 Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől?

37:17 Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?

37:18 Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.

37:19 Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!

37:20 Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át [rajta] és kiderül.

37:21 Észak felől arany[színű világosság] támad, Isten körül félelmetes dicsőség.

37:22 Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.

37:23 Azért rettegjék őt az emberek; a [kevély] bölcsek közül nem lát ő egyet sem.

37:24  

 Jób

38:1 Majd felele az Úr Jóbnak a forgószélből és monda:

38:2 Ki az, a ki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel?

38:3 Nosza övezd fel, mint férfiú derekadat, én majd kérdezlek, te meg taníts engem!

38:4 Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!

38:5 Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-é; avagy ki húzta el felette a mérő zsinórt?

38:6 Mire bocsátották le oszlopait, avagy ki vetette fel szegeletkövét;

38:7 Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?

38:8 És [kicsoda] zárta el ajtókkal a tengert, a mikor előtünt, az anyaméhből kijött;

38:9 Mikor ruházatává a felhőt tevém, takarójául pedig a sürű homályt?

38:10 Mikor reávontam törvényemet, zárat és ajtókat veték eléje:

38:11 És azt mondám: Eddig jőjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély habjaidnak!

38:12 Parancsoltál-é a reggelnek, a mióta megvagy? Kimutattad-é a hajnalnak a helyét?

38:13 Hogy belefogózzék a földnek széleibe, és lerázassanak a gonoszok róla.

38:14 Hogy átváltozzék mint a megpecsételt agyag, és előálljon, mint egy ruhában.

38:15 Hogy a gonoszoktól elvétessék világosságuk, és a fölemelt kar összetöressék?

38:16 Eljutottál-é a tenger forrásáig, bejártad-é a mélységnek fenekét?

38:17 Megnyíltak-é néked a halálnak kapui; a halál árnyékának kapuit láttad-é?

38:18 Áttekintetted-é a föld szélességét, mondd meg, ha mindezt jól tudod?

38:19 Melyik út [visz] oda, hol a világosság lakik, és a sötétségnek hol van a helye?

38:20 Hogy visszavinnéd azt az ő határába, és hogy megismernéd lakása útjait.

38:21 Tudod te ezt, hiszen már akkor megszülettél; napjaidnak száma nagy!

38:22 Eljutottál-é a hónak tárházához; vagy a jégesőnek tárházát láttad-é?

38:23 A mit fentartottam a szükség idejére, a harcz és háború napjára?

38:24 Melyik út [visz oda], a hol szétoszlik a világosság, és szétterjed a keleti szél a földön?

38:25 Ki hasított nyílást a záporesőnek, és a mennydörgő villámnak útat?

38:26 Hogy aláessék az ember nélkül való földre, a pusztaságra, holott senki sincsen;

38:27 Hogy megitasson pusztát, sivatagot, és hogy sarjaszszon zsenge pázsitot?

38:28 Van-é atyja az esőnek, és ki szülte a harmat cseppjeit?

38:29 Kinek méhéből jött elő a jég, és az ég daráját kicsoda szülte?

38:30 [Miként] rejtőznek el a vizek mintegy kő [alá,] és [mint] zárul be a mély vizek színe?

38:31 Összekötheted-é a fiastyúk szálait; a kaszáscsillag köteleit megoldhatod-é?

38:32 A hajnalcsillagot előhozhatod-é az ő idejében, avagy a gönczölszekeret forgathatod-é fiával együtt?

38:33 Ismered-é az ég törvényeit, vagy te határozod-é meg uralmát a földön?

38:34 Felemelheted-é szavadat a felhőig, hogy a vizeknek bősége beborítson téged?

38:35 Kibocsáthatod-é a villámokat, hogy elmenjenek, vagy mondják-é néked: Itt vagyunk?

38:36 Ki helyezett bölcseséget a setét felhőkbe, vagy a tüneményeknek ki adott értelmet?

38:37 Ki számlálta meg a bárányfelhőket bölcseséggel, és ki üríti ki az égnek tömlőit;

38:38 Mikor a por híg sárrá változik, és a göröngyök összetapadnak?

38:39  

38:40  

38:41  

 Jób

39:1 Vadászol-é prédát a nőstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é;

39:2 Mikor meglapulnak tanyáikon, [és] a bokrok közt lesben vesztegelnek?

39:3 Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniök?

39:4 Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?

39:5 Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?

39:6 [Csak] összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól []megszabadulnak.

39:7 Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.

39:8 Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,

39:9 A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?

39:10 Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.

39:11 A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld [gazt] felkeres.

39:12 Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?

39:13 Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?

39:14 Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?

39:15 Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja?

39:16 Vígan [leng] a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?

39:17 Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!

39:18 És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.

39:19 Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;

39:20 Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.

39:21 De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.

39:22 Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?

39:23 Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes!

39:24 [Lábai] vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.

39:25 Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől;

39:26 Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:

39:27 Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.

39:28 A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.

39:29 A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, [és] kiterjeszti szárnyait dél felé?

39:30 A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban? [ (Jób 39:31) A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön. ] [ (Jób 39:32) Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei. ] [ (Jób 39:33) Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott [terem.] ] [ (Jób 39:34) Szóla továbbá az Úr Jóbnak, és monda: ] [ (Jób 39:35) A ki pert kezd a Mindenhatóval, czáfolja meg, és a ki az Istennel feddődik, feleljen néki! ] [ (Jób 39:36) És szóla Jób az Úrnak, és monda: ] [ (Jób 39:37) Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem. ] [ (Jób 39:38) Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé! ]

 Jób

40:1 Ekkor szóla az Úr Jóbnak a forgószélből, és monda:

40:2 Nosza! övezd fel, mint férfi, derekadat; én kérdezlek, te pedig taníts engem!

40:3 Avagy semmivé teheted-é te az én igazságomat; kárhoztathatsz-é te engem azért, hogy te igaz légy?

40:4 És van-é ugyanolyan karod, mint az Istennek, mennydörgő hangon szólasz- é, mint ő?

40:5 Ékesítsd csak fel magadat fénynyel és méltósággal, ruházd fel magadat dicsőséggel és fenséggel!

40:6 Öntsd ki haragodnak tüzét, és láss meg minden kevélyt és alázd meg őket!

40:7 Láss meg minden kevélyt és törd meg őket, és a gonoszokat az ő helyükön tipord le!

40:8 Rejtsd el őket együvé a porba, orczájukat kösd be mélységes sötéttel:

40:9 Akkor én is dicsőítlek, hogy megtartott téged a te jobbkezed!

40:10 Nézd csak a behemótot, a melyet én teremtettem, a miként téged is, fűvel él, mint az ökör!

40:11 Nézd csak az erejét az ő ágyékában, és az ő erősségét hasának izmaiban!

40:12 Kiegyenesíti farkát, mint valami czédrust, lágyékának inai egymásba fonódnak.

40:13 Csontjai érczcsövek, lábszárai, mint a vasrudak.

40:14 Az Isten alkotásainak remeke ez, az ő teremtője adta meg néki fegyverét.

40:15 Mert füvet teremnek számára a hegyek, és a mező minden vadja ott játszadozik.

40:16 Lótuszfák alatt heverész, a nádak és mocsarak búvóhelyein.

40:17 Befedezi őt a lótuszfák árnyéka, [és] körülveszik őt a folyami fűzfák.

40:18 Ha árad is a folyó, nem siet; bizton van, ha szájához a Jordán csapna is.

40:19 Megfoghatják-é őt szemei láttára, vagy átfúrhatják-é az orrát tőrökkel?!

40:20  

40:21  

40:22  

40:23  

40:24  

 Jób

41:1 Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?

41:2 Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?

41:3 Vajjon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?

41:4 Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul?

41:5 Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?

41:6 Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?

41:7 Tele rakhatod-é nyársakkal a bőrét, avagy szigonynyal a fejét?

41:8 Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.

41:9 Ímé, az ő reménykedése csalárd; [puszta] látása is halálra ijeszt!

41:10 Nincs oly merész, a ki őt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?

41:11 Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!

41:12 Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.

41:13 Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?

41:14 Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület [lakik!]

41:15 Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva [mintegy] szorító pecséttel.

41:16 Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő se megy.

41:17 Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.

41:18 Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.

41:19 A szájából szövétnekek jőnek ki, [és] tüzes szikrák omlanak ki.

41:20 Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből.

41:21 Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elő.

41:22 Nyakszirtjén az erő tanyáz, előtte félelem ugrándozik.

41:23 Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.

41:24 Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő.

41:25 Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.

41:26 Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, [legyen bár] dárda, kopja vagy kelevéz.

41:27 Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.

41:28 A nyíl vesszője el nem űzi őt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.

41:29 Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.

41:30 Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.

41:31 Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.

41:32 Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné [valaki,] a tenger megőszült.

41:33 Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.

41:34 Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.

 Jób

42:1 Jób pedig felele az Úrnak, és monda:

42:2 Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, a mit elgondoltál.

42:3 Ki az - mondod - a ki gáncsolja az örök rendet tudatlanul? Megvallom azért, hogy nem értettem; csodadolgok ezek nékem, és fel nem foghatom.

42:4 Hallgass hát, kérlek, én hadd beszéljek; én kérdezlek, te pedig taníts meg engem!

42:5 Az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged.

42:6 Ezért hibáztatom [magam] és bánkódom a porban és hamuban!

42:7 Miután pedig e szavakat mondotta vala az Úr Jóbnak, szóla a Témánból való Elifáznak: Haragom felgerjedt ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób.

42:8 Most azért vegyetek magatokhoz hét tulkot és hét kost, és menjetek el az én szolgámhoz Jóbhoz, és áldozzatok magatokért égőáldozatot; Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék ti érettetek; mert csak az ő személyére tekintek, hogy retteneteset ne cselekedjem veletek, mivelhogy nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám Jób.

42:9 Elmenének azért a Témánból való Elifáz, a Sukhból való Bildád és a Naamából való Czófár, és úgy cselekedének, a miképen mondotta vala nékik az Úr, és az Úr tekinte Jóbnak személyére.

42:10 Azután eltávolítá Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott vala az ő barátaiért, és kétszeresen visszaadá az Úr Jóbnak mindazt, a mije volt.

42:11 És beméne hozzá minden fiútestvére és minden leánytestvére és minden előbbi ismerőse, és evének ő vele együtt kenyeret az ő házában; sajnálkozának felette és vigasztalák őt mindama nyomorúság miatt, a melyet az Úr reá bocsátott vala, és kiki ada néki egy-egy pénzt, és kiki egy-egy aranyfüggőt.

42:12 Az Úr pedig jobban megáldá a Jób [életének] végét, mint kezdetét, mert lőn néki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara.

42:13 És lőn néki hét fia és három leánya.

42:14 És az elsőnek neve vala Jémima, a másodiké Kecziha, a harmadiké Kéren- Happuk.

42:15 És nem találtatnak vala olyan szép leányok, mint a Jób leányai, abban az egész tartományban, és az ő atyjok örökséget is ada nékik az ő fiútestvéreik között.

42:16 Jób pedig él vala ezután száznegyven esztendeig, és látja vala az ő fiait és unokáit negyedízig.

42:17 És meghala Jób jó vénségben és betelve az élettel.

#@#