Hungarian Karoli
Jeremiás sir
1:1 Jaj! de árván ül a nagy népű város! Olyanná lőn, mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony: robotossá lőn!
1:2 Sírván sír éjjelente, s könny [borítja] az orczáját! Senki sincs, ki vígasztalná, azok közül, kik szerették; mind megcsalták barátai, ellenségeivé lőnek.
1:3 Számkivetésbe méne Júda a nyomorúság és a szolgálat sokasága miatt! Ott ül ő a pogányok közt; nem talál nyugodalmat; valamennyi üldözője utólérte a szorultságában.
1:4 Sionnak útai gyászolnak; nincsen, a ki ünnepnapra járjon; kapuja mind elpusztult; papjai sóhajtoznak, szűzei nyögnek, csak keserűsége van néki.
1:5 Elnyomói főkké lettek; ellenségei boldogok! Bizony az Úr verte meg őt az ő sok bűne miatt; gyermekei rabságra mentek az elnyomó előtt.
1:6 És elhagyta Sion leányát minden ő ékessége; fejedelmei olyanok lettek, mint a szarvasok, a melyek nem találnak eledelt, és erőtelenül futnak az üldöző előtt.
1:7 Emlékezik Jeruzsálem az ő nyomorúságának és eltiportatásának napjain minden ő gyönyörűségéről, a melyek voltak eleitől fogva; mert az ő népe ellenség kezébe esett és nem volt segítsége. Látták őt az ellenségek; nevettek megsemmisülésén.
1:8 Vétkezvén vétkezett Jeruzsálem, azért lett csúfsággá, minden tisztelője megvetette, mert látták az ő mezítelenségét, ő maga pedig sóhajtoz és elfordul.
1:9 Szennye a ruhája szélén; nem gondolt a jövőjére; csudálatosan alásülyedt, nincs vígasztalója. Lásd meg Uram, az én nyomorúságomat, mert ellenség vett erőt [rajtam!]
1:10 Szorongató nyújtja kezét minden kincse után, sőt látta, hogy pogányok mentek be az ő szent helyébe, a kikről azt parancsoltad, hogy be ne menjenek a te községedbe.
1:11 Egész népe sóhajtoz, futkosnak a kenyér után, odaadják drágaságaikat az ételért, hogy megéledjenek. Lásd meg Uram és tekintsd meg, mily útálatossá lettem!
1:12 Mindnyájatokat kérlek, ti járókelők: tekintsétek meg és lássátok meg, ha van-é oly bánat, mint az én bánatom, a mely engem ért, a melylyel engem sujtott az Úr az ő búsult haragjának napján!
1:13 A magasságból tüzet bocsátott csontjaimba, és az hatalmaskodik bennök; hálót vetett lábaimnak; hátra vetett, pusztává tett engem; egész napon beteg [vagyok.]
1:14 Saját kezével rótta össze az én vétkeim igáját; ráfonódtak nyakamra; megrendítette erőmet; oda adott engem az Úr azok kezébe, a kik előtt meg nem állhatok.
1:15 Rakásra hányta az Úr minden vitézemet én bennem; gyűlést hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat; sajtóba taposta az Úr Júda szűz leányát.
1:16 Ezekért sírok én; szememből, szememből víz folyik alá, mert messze távozott tőlem a vígasztaló, a ki megélesszen engem; fiaim elvesztek, mert győzött az ellenség.
1:17 Terjesztgeti kezeit Sion: nincs vígasztalója; szorongatókat rendelt az Úr Jákób ellen köröskörül; Jeruzsálem csúfsággá lett közöttök.
1:18 Igaz ő, az Úr, mert az ő szava ellen rugódoztam! Halljátok meg kérlek, mind ti népek, és lássátok meg az én bánatomat: szűzeim és ifjaim fogságba menének!
1:19 Kiáltottam azoknak, a kik szerettek engem de ők megcsaltak engem; papjaim és véneim a városban multak ki, a mikor étel után futkostak, hogy megéledjenek.
1:20 Lásd meg Uram, hogy szorongattatom, belső részeim megháborodtak; elfordult bennem az én szívem, mert bizony pártot ütöttem; künn fegyver pusztít, benn [minden] olyan, mint a halál!
1:21 Hallották, hogy sóhajtozom és nincs vígasztalóm; minden ellenségem hallotta veszedelmemet; örültek, hogy te [ezt] cselekedted. Hozd el a napot, a melyet hirdettél, hogy olyanok legyenek, mint én!
1:22 Jusson elődbe minden gonoszságuk, és úgy bánj velök, a miképen én velem bántál az én minden bűnömért; mert sok az én sóhajtozásom, és beteg a szívem.
2:1 Jaj; de sűrű felhőt borított haragjában az Úr Sionnak leányára! az égből a földre veté Izráel ékességét, és nem emlékezett meg lábainak zsámolyáról az ő haragja napján.
2:2 Elnyelte az Úr, nem kimélte Jákóbnak minden hajlékát, letörte haragjában Júda leányának erősségeit, a földre terítette; megfertőzteté az országot és fejedelmeit.
2:3 Felgerjedt haragjában letördelé Izráelnek minden szarvát; hátravoná jobbkezét az ellenség elől, Jákób ellen pedig mint lángoló tűz emésztett köröskörül.
2:4 Feszítette kézívét, mint valami ellenség, kinyújtá jobbkezét, mint támadó, és megölt mindent, a mi a szemnek kivánatos; Sion leányának sátorában, mint a tüzet önté ki búsulását.
2:5 Olyan volt az Úr, mint valami ellenség; elnyelte Izráelt, elnyelte minden palotáját, elrontá erősségeit, és megsokasította Júda leányának a búját, baját.
2:6 És eltapodta sátorát, mint valami kertet, lerombolta gyülekezése helyét; elfeledtete az Úr a Sionon ünnepet és szombatot, és megútált haragja hevében királyt és papot.
2:7 Megvetette az Úr az ő oltárát, megútálta szent helyét; ellenség kezébe adá palotáinak kőfalait; zajt ütöttek az Úr házában, mint ünnepnapon.
2:8 Gondolá az Úr, hogy lerontja Sion leányának kőfalát; kiterjeszté a mérőkötelet, nem vonta vissza kezét a pusztítástól, és siralomra jutott a bástya és a kőfal, együtt búslakodnak!
2:9 Kapui besülyedtek a földbe, elveszté és összetöré annak zárait; királya és fejedelmei a pogányok közt vannak. Nincsen törvény, sőt prófétái sem nyernek kijelentést az Úrtól.
2:10 A földön ülnek, elnémultak Sion leányának vénei, port szórtak a fejökre; zsákba öltöztek, földre csüggesztették fejöket Jeruzsálemnek szűzei.
2:11 Elsenyvedtek szemeim a könyhullatástól, belső részeim háborognak, májam a földre omlik az én népem leányának romlása miatt, mikor elalélt a kis gyermek és a csecsszopó a város utczáin.
2:12 Azt mondták anyjoknak: Hol a kenyér, meg a bor? mikor elaléltak, mint a sebesültek a város utczáin, mikor kilehelték lelköket anyjoknak kebelén.
2:13 Mivel bizonyítsak melletted, mihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya, mivel mérjelek össze téged, hogy megvígasztaljalak, Sionnak szűz leánya?! Bizony nagy a te romlásod, mint a tenger: kicsoda gyógyít meg téged?!
2:14 A te prófétáid hazugságot és bolondságot hirdettek néked, és nem fedték fel a te álnokságodat, hogy elfordították volna fogságodat; hanem láttak tenéked hazug és megtévelyítő prófétálásokat.
2:15 Összecsapják feletted kezöket minden járó-kelők; süvöltenek és csóválják fejöket Jeruzsálem leánya felett: Ez-é az a város, a melyről azt mondták: tökéletes szépség, az egész földnek öröme?
2:16 Feltátották ellened szájokat minden ellenségeid; süvöltenek és csikorgatják fogukat, mondván: Nyeljük el őt! Bizony ez a nap az, a melyet vártunk; megértük, látjuk!
2:17 Megcselekedte az Úr, a miket gondolt; beváltotta szavát, a melyet szólt eleitől fogva; rombolt és nem kimélt, és megvidámította rajtad az ellenséget, felemelte szarvát a te szorongatóidnak.
2:18 Kiáltott az ő szívök az Úrhoz: Oh Sion leányának kőfala! Folyjon alá könnyed mint a patak, éjjel és nappal; ne szakadjon félbe, síró szemed meg se pihenjen.
2:19 Kelj fel, riadj éjjel, az őrjárások kezdetén; öntsd ki, mint a vizet a te szívedet az Úr szine előtt; emeld fel hozzá kezeidet a te kisdedeidnek életéért, a kik elaléltak az éhség miatt minden utczának szegletén.
2:20 Lásd meg Uram és tekintsd meg, kivel cselekedtél így! Avagy megegyék-é az asszonyok az ő méhöknek gyümölcsét, dédelgetett kisdedeiket; avagy megölettessék-é az Úrnak szent helyén pap és próféta?
2:21 Az utczákon a földön fekszik gyermek és vén; szűzeim és ifjaim fegyver miatt hullottak el; öldököltél haragod napján, mészároltál, nem kiméltél.
2:22 Egybehívtad mint valami ünnepnapra az én rettegtetőimet mindenfelől, és nem volt az Úr haragjának napján, a ki elmenekült és megszabadult volna. A kiket dédelgettem és felneveltem, ellenségem emésztette meg őket!
3:1 Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az ő haragjának vesszeje miatt.
3:2 Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.
3:3 Bizony ellenem fordult, [ellenem] fordítja kezét minden nap.
3:4 Megfonnyasztotta testemet és bőrömet, összeroncsolta csontjaimat.
3:5 [Erősséget] épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.
3:6 Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.
3:7 Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.
3:8 Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.
3:9 Elkerítette az én útaimat terméskővel, ösvényeimet elforgatta.
3:10 Ólálkodó medve ő nékem [és] lesben álló oroszlán.
3:11 Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!
3:12 Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!
3:13 Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.
3:14 Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.
3:15 Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel.
3:16 És kova-kővel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.
3:17 És kizártad lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról.
3:18 És mondám: Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban.
3:19 Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömről és a méregről!
3:20 Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.
3:21 Ezt veszem szívemre, azért bízom.
3:22 Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!
3:23 Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!
3:24 Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.
3:25 Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt.
3:26 Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.
3:27 Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.
3:28 Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.
3:29 Porba teszi száját, [mondván:] Talán van [még] reménység?
3:30 Orczáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal.
3:31 Mert nem zár ki örökre az Úr.
3:32 Sőt, ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint.
3:33 Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.
3:34 Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;
3:35 Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe előtt;
3:36 Hogy elnyomassék az ember az ő peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.
3:37 Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?
3:38 A Magasságosnak szájából nem jő ki a gonosz és a jó.
3:39 Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűneiért [bűnhődik.]
3:40 Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.
3:41 Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.
3:42 Mi voltunk gonoszok és pártütők, azért nem bocsátottál meg.
3:43 Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.
3:44 Felöltötted a felhőt, hogy hozzád ne jusson az imádság.
3:45 Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.
3:46 Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.
3:47 Rettegés és tőr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.
3:48 Víz-patakok folynak alá az én szememből népem leányának romlása miatt.
3:49 Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,
3:50 Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égből.
3:51 Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.
3:52 Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.
3:53 Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.
3:54 Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!
3:55 Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó veremből.
3:56 Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elől.
3:57 Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!
3:58 Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.
3:59 Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.
3:60 Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.
3:61 Hallottad Uram az ő szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;
3:62 Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.
3:63 Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az ő gúnydaluk.
3:64 Fizess meg nékik, Uram, az ő kezeiknek munkája szerint.
3:65 Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.
3:66 Üldözd haragodban, és veszesd el őket az Úr ege alól!
4:1 Jaj! de meghomályosodott az arany, elváltozott a szép színarany, kiszórattak a szent hely kövei minden utcza szegletére.
4:2 Sionnak drága fiait, a kik becsesebbek valának mint a színarany, cserépedénynek tekintették, a fazekas munkájának.
4:3 Még a sárkányok is oda nyujtják emlőiket, szoptatják fiaikat; az én népem leánya pedig kegyetlen, mint a struczmadarak a pusztában.
4:4 A csecsemő nyelve az ínyéhez tapadt a szomjúság miatt; a kisdedek kenyeret kértek, és nem volt, a ki nyujtott volna nékik.
4:5 Kik pompás ételeket evének, elpusztulának az utczákon; a kik bíborban neveltetének, a szemétdombot ölelgetik.
4:6 Bizony nagyobb az én népem leányának bűnhődése Sodoma bűnhődésénél, a mely elsülyedt egy pillanat alatt, noha kézzel sem ütöttek felé.
4:7 Az ő názireusai tisztábbak valának a hónál, fehérebbek a tejnél, testök pirosabb vala, mint a korál, termetök mint a zafir.
4:8 [De most] feketébb az ő ábrázatjok a koromnál, nem ismerik meg őket az utczákon; bőrük csontjaikhoz ragadt, elszáradt, mint a fa.
4:9 Jobban jártak, a kik fegyverrel ölettek meg, mint a kik éhen vesztek el; mert azok átveretve multak ki, [ezek pedig] a mező termésének hiánya miatt.
4:10 Irgalmas anyák kezei megfőzték gyermekeiket, hogy azok eledeleik legyenek az én népem leányának romlásakor.
4:11 Megteljesíté az Úr az ő búsulását, kiöntötte az ő felgerjedt haragját, és tüzet gyújtott a Sionban, és megemésztette annak fundamentomait.
4:12 Nem hitték a föld királyai, sem a föld kerekségének lakosai, hogy szorongató és ellenség vonuljon be Jeruzsálemnek kapuin.
4:13 Az ő prófétáinak bűne, az ő papjainak vétke miatt [van ez,] a kik az igazaknak vérét ontották abban.
4:14 Tántorogtak, mint vakok az utczákon, vérrel bemocskolva, annyira, hogy ruháikat sem érinthették.
4:15 Távozzatok! tisztátalan! kiáltották azoknak; távozzatok, távozzatok, ne illessetek! Bizony elfutottak, bujdostak is; a pogányok közt ezt mondták: Nem lakhatnak itt sokáig!
4:16 Az Úr haragja oszlatta el őket; többé nem tekint reájok, [mivelhogy] a papok orczáját nem tisztelték, a véneken nem könyörültek.
4:17 Még mikor meg voltunk, elepedve néztek szemeink a hiábavaló segedelem után; esengve várakoztunk olyan népre, a mely nem szabadított meg.
4:18 Vadásztak lépéseinkre úgy, hogy nem járhattunk a mi utczáinkon; elközelgetett a mi végünk, beteltek a mi napjaink, bizony eljött a mi végünk!
4:19 Gyorsabbak valának a mi üldözőink az égnek saskeselyűinél; a hegyeken kergettek minket, a pusztában ólálkodtak utánunk.
4:20 Orrunk lehellete, az Úr felkentje megfogattaték az ő vermeikben, a kiről azt mondottuk: az ő árnyékában élünk a pogányok között.
4:21 Örülj és vígadozz, Edom leánya, a ki Uz földjén lakozol, [mert ]még te rád is rád kerül a pohár, megrészegedel és meztelenkedel.
4:22 Eltörültetik a te álnokságod, oh Sion leánya, nem fog téged száműzni többé; meglátogatja a te álnokságodat, Edom leánya fölfedi a te bűneidet.
5:1 Emlékezzél meg Uram, mi esett meg rajtunk; tekintsd meg és lásd meg gyalázatunkat!
5:2 A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi.
5:3 Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek.
5:4 Vizünket pénzért iszszuk, tűzifánkat áron kapjuk.
5:5 Nyakunknál fogva hajtatunk; elfáradtunk, nincsen nyugtunk.
5:6 Égyiptomnak adtunk kezet, az assziroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel.
5:7 Apáink vétkeztek; nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket.
5:8 Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs a ki megszabadítson kezökből.
5:9 Életünk veszélyeztetésével szerezzük kenyerünket a pusztában levő fegyver miatt.
5:10 Bőrünk, mint a kemencze, megfeketedett az éhség lázától.
5:11 Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szűzeket Júda városaiban.
5:12 A fejedelmeket kezökkel akasztották fel; a vének orczáit nem becsülik.
5:13 Az ifjak a kézi malmot hordozzák, és a gyermekek a fahordásban botlanak el.
5:14 A vének eltüntek a kapuból, [megszüntek] az ifjak énekelni.
5:15 Oda van a mi szívünk öröme, gyászra fordult a mi körtánczunk.
5:16 Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nékünk mert vétkeztünk!
5:17 Ezért lett beteg a mi szívünk, ezekért homályosodtak meg a mi szemeink;
5:18 A Sion hegyéért, hogy elpusztult; rókák futkosnak azon!
5:19 Te Uram örökké megmaradsz; a te királyi széked nemzedékről nemzedékre!
5:20 Miért feledkezel el örökre mi rólunk? [miért] hagysz el minket hosszú időre?
5:21 Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen.
5:22 Mert bizony-bizony megvetettél minket; megharagudtál ránk felettébb!
#@#